Kettőnk között formálódik a világ

Van, hogy azt hisszük, a valóság adott – pedig csak azt látjuk belőle, amit képesek vagyunk érzékelni.
A világ nem kívül, hanem a kapcsolatainkban rendeződik: abban, ahogyan egymásra nézünk, reagálunk, és újra látni tanulunk.
Minden pillanatban új valóság születik – bennünk és kettőnk között.

Van, amikor azt hisszük, a világot látjuk.
Pedig valójában csak a saját történetünket nézzük újra és újra — más szereplőkkel.

A valóság nem csak „odakint” létezik, hiszen az agyunk állítja össze.
Amit látunk, mindig értelmezés is.

A józanság nem a tények merev hite, hanem az, hogy észrevesszük, hol torzítanak a saját mintáink.

A valóság nem egy tárgyilagos film, amit kívülről nézünk, sokkal inkább egy mozaik, amit az agyunk rak össze abból, amit látni akarunk.

Az észlelés mindig válogat: kiemel, torzít, elhallgat – hogy a történetünknek értelme legyen.

De amikor valaki vagy valami megrendíti a megszokott nézőpontot, akkor hirtelen kiderül, hogy a „valóság”, amit biztosnak hittünk, csak egy változat volt.

A józanság ilyenkor nem abban áll, hogy ragaszkodunk a tényekhez, hanem abban, hogy el merjük engedni a saját torzításainkat.

Az emberi kapcsolatokban ez különösen nehéz.
Mert mindkét fél a maga szűrőjén keresztül látja a másikat – a vágyakon, félelmeken, sebek emlékén át.

És mégis, amikor a két nézőpont között megjelenik a bizalom, akkor a valóság egyszer csak tágulni kezd.

Nem az a fontos, kinek van igaza, hanem hogy mit vagyunk hajlandók újra látni egymásban.

A valóság tehát nem odakint van, hanem kettőnk között formálódik – éppen abban a pillanatban, amikor hajlandóak vagyunk őszintén érzékelni, nem csak reagálni.

Zárógondolat:
A világ mindig ott kezd új formát ölteni, ahol két ember elég bátor ahhoz, hogy újra lássa egymást.